Az ír Caoimhín Kelleher tehát nem fogott kezet Izrael kapitányával a Nemzetek Ligája-mérkőzésük előtt. Figyeld meg, hogy az internet elveszíti kollektív elméjét. Nem azért vagyok itt, hogy elmondjam, mit gondoljak, hanem azért vagyok itt, hogy elmondjam, mit gondolok. És azt hiszem, ez az egyik olyan pillanat, amikor a futball és a való élet oly módon ütközik, hogy mindenki kényelmetlenül érezze magát.
Why this handshake snub is a bigger deal than you think
Nézd, a meccs előtti kézfogások általában formalitások. Bólint, megráz, folytatja a dolgot. De amikor Ön Írország kapitánya, és Izraellel áll szemben, sokkal több minden történik. Kelleher nem csak egy kézfogást hagyott ki; nyilatkozott. És egy olyan világban, ahol a futballistáknak gyakran azt mondják, hogy ragaszkodjanak a sporthoz, úgy döntött, inkább ragaszkodik elveihez.
Vannak, akik tiszteletlenségnek nevezik. Mások bátornak nevezik. Emlékeztetőül hívom, hogy ezek a játékosok véleményű emberek, nem robotok. És őszintén szólva, ha meglep, hogy egy ír játékosnak erős érzelmei lehetnek Izraellel kapcsolatban, akkor nem figyeltél.
The backlash was predictable and a bit lazy
Amint a klip elterjedt, a szokásos gyanúsítottak előkerültek. Voltak, akik az egyik oldalon hősnek, a másik oldalon bohócnak nevezték. Aztán volt egy igazán lusta fogás, mint amikor a helyzetet a FIFA vagy a FAI homályos fenyegetésével hasonlította össze. Ez nem elemzés; az csak kiabálás az ürességbe.
Amit érdekesebbnek találtam, az a fajról vagy osztályról szóló kísérlet volt. Valaki felhozta az askenázi elitet, ami egy furcsa flex egy futballszálban. Mintha az emberek nem tudnának csak úgy beszélni a futballról, hogy ne húzzanak bele egy félreértett szociológiai leckét. Az igazság az, hogy Kelleher döntése személyes, politikai volt, és valószínűleg sokkal árnyaltabb, mint amennyit egy Reddit megjegyzés meg tud ragadni.
What about the handshake rule? Does it even matter?
Technikailag a kézfogás a meccs előtti protokoll része. De nem arról van szó, hogy a játékvezető ezért ki akarja küldeni. Az FA megbírságolhatja, vagy nem. A nagyobb kérdés: számít-e? Azt állítom, hogy igen, mert arra kényszerít bennünket, hogy szembenézzünk azzal a ténnyel, hogy a futball nem egy buborék. Ugyanazok a konfliktusok, amelyek megosztják a világot, megosztják az öltözőt.
És legyünk őszinték: ha Ön Izrael kapitánya, valószínűleg már megszokta ezt. Nem mentségül, hanem annak elismeréseként, hogy ezek a játékosok bonyolult történelemmel rendelkező nemzetek képviselői. Egy kézfogás nem old meg semmit, de a visszautasítás üzenetet küld.
Where do we draw the line between sport and politics?
Ez az a kérdés, ami soha nem szűnik meg. Valahányszor egy sportoló letérdel, vagy nem hajlandó karszalagot viselni, ugyanaz a vita folyik nálunk. Egyes szurkolók tisztán szeretnének futballozni, és nem érintik a kinti zavaros világ. De ez egy fantázia. A futball mindig is politikai volt, az apartheid-ellenes bojkotttól a Barcelona és a Real Madrid közötti rivalizálásig. Az ellenkezőjét színlelni csak szándékos tudatlanság.
Szóval nem, nem hiszem, hogy Kellehert be kellene tiltani vagy ünnepelni. Szerintem úgy kell tekinteni rá, mint aki választott. És ha nem tetszik, az rendben van. De ne tégy úgy, mintha a kézfogás szentségéről lenne szó.
Szóval megvan. Kelleher pofátlanságáról egy darabig beszélni fognak, és ez kellemetlenül fogja érezni az embereket. Ez valószínűleg jó dolog. A futball akkor a legjobb, ha elgondolkodtat, nem csak szurkol. És ha nem értesz egyet, hát erre valók a megjegyzések.
